HITELCSAPDÁBÓL ÁLOMHÁZBA

Hitelcsapdából álomházba 2012 áprilisában ezzel a szlogennel indult útjára a úttörőnek szánt vállalkozás. Óriási lelkesedés, de mára égető kérdéssé vált, hogy vajon a FREN átverés vagy egy jól működő üzleti modell. A kérdés eldöntéséhez ismerje meg a 2014. év eleji állapotokat.


A Future Real Estate Network Ltd. (FREN) egy olyan, általa kifejlesztett és nemzetközi működésre optimalizált ingatlanfinanaszírozási rendszert hozott létre, amely eddig sehol el nem érhető, rugalmas megoldást kínál szinte minden ingatlanproblémára – legyen az vásárlás, a meglévő ingatlanon teherként megjelenő hitel kiváltása vagy felújítás. Mindezt úgy, hogy nem kell újabb hitelt felvenni! Az eddig ismert lehetőségekkel szemben a FREN ingatlanrendszere valódi megoldást nyújt az ingatlanproblémák végleges megoldásához.


Ezzel a meghatározással indul a cég hivatalos honlapja. A honlap megtekintéséhez kattintson ide.

Először is kezdjük egy kis történeti áttekintéssel. Már az induláskor ingyenes levelező rendszer segítette a szervező munkát. Az embereknek nem kellett gondolkodniuk, hogy mit írjanak ismerőseiknek, elég volt ehhez a sablonlevelet tartalmazó meghívórendszert használniuk. Ezen kívül az érdeklődők esténként élő webkonferencián is részt vehettek.

Eddig korrektnek is tűnik a dolog, de már a kezdetekben jól nyomon követhető volt az ingyenes regisztrálók meggondolatlansága. Számos kritikus azonnal hangoztatta, hogy a webkonferencia homályos, követhetetlen, csak az jön le belőle, mekkora pénzt lehet vele keresni.

A jogi anomáliák is azonnal kibuktak, hiszen a joghoz értők azonnal jelezték, hogy életképtelen konstrukciót hirdet az ötlet megálmodója. Ugyanis a webkonferenciákon elhangzottak alapján a tagok havonta az ingatlan vételárának egy hóra eső díját fizetik meg és ezzel azonnal résztulajdonjogot is szereznek benne. Ez a konstrukció azonban a magyar földhivatali szabályozás keretében gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Olyan fokú ésszerűtlenség, amibe nincs ügyfél aki belemenne. Fontos tudni, hogy a tulajdonjog bejegyzéséhez ügyvédi ellenjegyzés szükséges, amit 30 napon belül az eljáró ügyvéd köteles benyújtani a Földhivatalhoz. Ez azt jelenti, hogy havonta ügyvédi költség + tulajdonszerzési illeték fizetés terheli a FREN magyar kuncsaftjait.

Azonban a kritikák nem mindenkihez jutottak el és a könnyűnek ígérkező pénzkereset, a "kihagyhatatlan üzleti lehetőség" olyan csábító volt hétköznapi emberek számára, hogy tömegesen regisztráltak. Tehették, hiszen ingyen tették, úgy gondolták, hogy ha még sem jönne össze, akkor sem vesztenek vele semmit. De ahogy más "ingyenes előregisztráció" esetében is lenni szokott, rövidesen megérkeztek az első pénzbefizetésre kiküldött FREN levelek. Természetesen ilyenkor már automatikusan működött a pszichológia buktató, hiszen aki alatt nagy volt a hálózat, könnyedén döntött a fizetés mellett.

Ebben a fázisban újabb előre tervezhető törvényszerűség is életbe lépett. Azok az emberek, akik befizettek, érdekellentétbe kerültek a kritikai hangokat megszólaltatókkal szemben. A jól felfogott üzleti érdekből teljes mellszélességgel hirdették az üzlet megbízhatóságát. Aki pedig nem fizetett be, az kerülve a bajt, csendben maradt, nem kívánt egy FREN által indított hitelrontási per célkeresztjébe kerülni.  

A gyanakodó emberek nem alaptalanul féltek a pertől, hiszen a miskolci illetőségű ötletgazda Angliába jegyeztette be a vállalkozását. Ez azt jelezte számukra, hogy komolyabb jogász csapat is állhat az események hátterében, azaz jó esély van arra, hogy az ügyvédek megtalálják a kiskaput a magyar jogrendszeren. Tovább bonyolította és súlyosbította a bizonytalanságot, hogy a továbbiakban a FREN, mint komoly tárgyalási pozícióban lévő angol vállalkozás hirdette magát az emberek előtt.


A kritikai hangok azonban így is rendre megfogalmazódtak, mivel az új belépők és beléptetésre meghívott emberek közül is sokan voltak józan paraszti ésszel gondolkodók. Ezért a hiteles működés biztosítására a FREN tulajdonosi köre létrehozta a magyarországi cégbejegyzésű vállalatát is. Megtekintéséhez kattintson ide https://www.fren-system-magyarorszag.hu/

Így a FREN megkezdhette szárnyalását a magyar honpolgárok között, de ahogy az lenni szokott, ahogy telt-múlt az idő, egyre többen lettek, akiknek fájni kezdett a befizetett pénzük "elvesztése". Az hogy ez jogos fájdalom vagy sem, nem a feladatunk eldönteni, az olvasóra bízzuk. Mégis elgondolkodtató, ha két év működést követően egy ilyen FREN tagok által üzemeltetett blog születik.

Idézet:

                                              A csodatevő


Nem tudom másképpen elképzelni, mint hogy Gaál Róbert, vagy a felesége csodatételre képes.

Köztudott, hogy a FREN és kapcsolt cégei hivatalos működéséhez tevékeny kezekre van szükség. Vannak adminisztratív munkatársak, ezek között van ügyvezető igazgató is, van mindent ismerő adminisztrációs bennfentes, vannak a kollégák Support elnevezésű csoportban, van 5 fő előadó.

Ezek az emberek még most is teljes mellszélességgel kiállnak kedvenc szélhámosom mellett, úttörőnek nevezik magukat, és tudvalevő, hogy az úttörőket sohasem értették meg. Lelkük rajta.

Megérne egy misét, hogy milyen büntetőjogi felelősséggel tartoznak mindezekért, és lesznek felelősségre vonva.

Ma viszont teljesen másról mesélek Önöknek!

Hírül vettem, hogy ezek az emberek hónapok óta nem kaptak pénzt! Nem fizetést, még pénzt sem zsebből!

Azért gondolom, hogy Gaál Róbert csodatételre képes, mert megcsinálta, hogy a környezetében még érthetetlen módon kitartó emberek és családjuk bevétel nélkül

   ki tudják a rezsiszámlát fizetni,
   meg tudják venni az élelmiszert,
   nem gond a ruházkodás költségeit kifizetni,
   a gyerek napközis díját minden nehézség nélkül állni tudják,
   probléma nélkül kifizetik az autók kötelező biztosítását,
   mosolyognak azokon, akik panaszkodnak a hitelük törlesztő részletei miatt,
   dúdolnak, ha a benzinkúton sorba állnak a pénztárnál,
   lenézik azokat az elvakult embereket, akik panaszkodnak a gyógyszerárak miatt.


Folytathatnám a példákat, de szerintem már tudják, mire akarok kilyukadni: hónapok óta ingyen és bérmentve dolgozni egy szélhámosnak, vállalni a jogi következményeket, mindazt tudni, amit ma Magyarországon már a kisgyerekek is skandálnak:

Álomházból kártyavár,
A Gaálékra börtön vár...!

Lehet, hogy én vagyok maradi, és az új kor új szelleme éppen azt várja el az emberektől, hogy ne fogadjanak el munkadíjat, mert a meg nem értett, magányos tulajdonos és ötletgazda nehéz anyagi körülmények között tengeti mindennapjait. Nehogy azt higgyék, hogy az a rongyos 600 millió olyan hatalmas vagyon! Előbb utóbb eltűnik a tőzsdén, a család meg ott van, ahol két éve tartottak.

Lehet, hogy a közeli munkatársak, a fiatal ügyvezető igazgató, a mindenről tudó adminisztrációs bennfentes, a ma már nem is olyan lelkes Support-os munkatársak, az Előadói gárda 5 fős csoportja tartja el a Gaál családot?

Vajon melyikük szedi be havonta az önkéntes adományokat? Ki kérdezi meg félőn minden reggel, hogy mit enne, inna a gazda?

Nem kéne szólni nekik, hogy 2014-et írunk?

Mindig szeretettel gondolok nagyapámra. Az élet meggyötörte paraszt volt, nagyon szerettem a tanyájukon nyaralni. Ez a tanya két falu között volt az északi hegyekben.

Történt egyszer, hogy a tanya másik családjának az egyik tehene megdöglött. Nagy gondot jelentett, de mivel nem tudták, mi vitte el, ezért nem is gondoltak rá, hogy megegyék a húsát.

Szóltak a cigányoknak, hogy ha akarják, elvihetik. Mindkét falu cigányai húzódoztak, csak akkor akartak élni a felkínált lehetőséggel, ha odaviszi valaki a tehenet a faluba, feldolgozza, stb.

Persze nem foglalkoztak vele nagyapámék, összefogtak, hívtak pár embert segítségül, és elszállították a tehén tetemét a dögkútba.

Tudják, mi történt? 3 nap múlva a két falu cigányai összeverekedtek a dögkútnál, hogy melyiküké a tetem!

Erre mondta nagyapám, hogy

normálisak?

Nem tudom miért, de ez a történet jutott eszembe a végletekig kitartó, ingyen dolgozó holdudvar tagjairól:

normálisak?

Ezt döntsék el maguk!

2014. január 16.

A blog tartalmainak további megtekintéséhez kattintson ide http://frentagok.blogspot.hu/

A kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében vizsgáljuk meg a történteket a FREN alapítójának szemszögéből.


e-mail idézet:

                               HITELCSAPDÁBÓL AZ ÁLOMHÁZADBA



Az elmúlt hetek sem tétlenkedéssel teltek.. Ha figyelemmel kíséred az időpontokat a weboldalunkon, akkor láthatod, hogy rendszeressé váltak a webkonferenciák, és az ország több pontján érhető el a személyes tájékoztató előadás egyre több előadó bekapcsolódásával. 
Jómagam is tartottam tájékoztatókat Magyarországon és Szerbiában is. A szerbiai találkozó rendkívül jó érzésekkel töltött el, hiszen feleségemmel közösen egy nagyon felkészült és lelkes csapatot ismertünk meg, akikre biztosan lehet számítani a szerbiai működésünk gyors beindításában. 
Az elmúlt hetekben alábbhagyott a támadás a céggel szemben, amit annak tudok be, hogy tényszerűen senkinek nem sikerült cáfolni a rendszer működési modelljét sem jogi, sem gazdasági oldalról, így elcsendesedtek a csak rombolni vágyók.
A legfontosabb tudnivaló két magyarországi jogszabályhoz kötődik. Az első a BTK 299/C §, amely a piramisjátékot fogalmazza meg, a másik pedig a 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről, amely a vásárlói csoportokról rendelkezik.

Pár szóban nézzük meg először az első pontot.
 
Piramisjáték szervezése
 
299/C. § Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
 
A bűncselekményt az 1996. évi LII. törvény 18. §-a iktatta a Btk. 299/C. §-ba 1996. augusztus hó 15. napjával.
 
Mivel maga a törvény elég szűkszavú, így érdemes utánanézni az értelmezéseknek és a bírósági gyakorlatnak is. Ami mindenütt egyértelműen látható, a legfontosabb jogalkotói szándék megjelenik a múlt ítéleteiben és az értelmezésekben is. E szerint a bűncselekmény szempontjából a legfontosabb tényező a kockázati elem megléte!
A FREN esetében ilyenről sem lehet beszélni, hiszen a rendszerben megvásárolt utalvány bármikor visszaváltható és a vásárlási árát a cég visszatéríti, ráadásul ingyen bekapcsolódhat bárki, ami a kockázat szempontjából egyértelmű helyzet. Ugyancsak kockázati elemnek számítana az, hogy valaki kizárólag a saját szervezési tevékenységének az eredményétől függően tudna a teljesítéshez hozzájutni, ellenkező esetben elveszítené az ügyfél a befektetett pénzét. A FREN esetében ez sem áll fent, ezt biztosítja a mindenki felé teljesítő két bináris struktúra és befektetni sem tud ide az ügyfél egyetlen fillért sem.
Az már csak hab a tortán, hogy nem a pénz összegyűjtése és szétosztása folyik... Természetesen még rengeteg vizsgálati pont van, de most nem térek ki a többire.
Ezzel kapcsolatban korábban már elérhetővé tettem egy jogi szakdolgozatot, ami pont ezeket a különbségeket mutatja be. Most ismét elküldöm a linket: .pdf!1341330784!/publikaciok/314]http://www.jogiforum.hu/letoltes/!/files/publikaciok/szanto_judit-piramisjatek%5Bjogi_forum%5D.pdf!1341330784!/publikaciok/314

A másik kérdés a vásárlói csoportok kérdése. Ezt a fogyasztóvédelmi törvény szabályozza. A fogyasztói csoportok szervezése 2014 január 01-ig tiltva van. Nézzük meg, mit mond a törvény a fogyasztói csoport fogalmáról:
 
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2. § i) fogyasztói csoport: a szervezők - díjazás ellenében történő - közreműködésével a csoport tagjai pénzének összegyűjtésén alapuló minden olyan csoport, amelynek célja, hogy minden tagja az általa előre meghatározott dolog tulajdonjogát a tagok befizetéseiből, előre meghatározott időtartamon belül - véletlenszerű vagy többletfeltételek vállalásától függő kiválasztás útján - a csoport segítségével megszerezze,
 
Értelmezzük a részleteket:
- "a tagok befizetéseiből": Az ingatlanok a FREN esetében nem a tagok befizetéseiből lesznek megvásárolva.
- "előre meghatározott időtartamon belül": A FREN esetében nincs ilyen kikötés
- "véletlenszerű vagy többletfeltételek vállalásától függő kiválasztás útján": A FREN-nél semmi ilyen elem nincs.

Ezek értelmében egyértelmű, hogy a FREN semmiképp nem lehet fogyasztói csoport.
 
A leveleink kézbesítésével kapcsolatban több érdekes tapasztalat is van. Az látható, hogy több e-mail szolgáltató mindenféle előre tervezhető rendszer nélkül hol kézbesíti a leveleinket, hol nem. Az sem egyértelmű, hogy ha valaki egyszer már nem kapta meg a levelet, mert a szolgáltató szerint az kéretlen levél, akkor az a következőt sem fogja megkapni. A tapasztalat az, hogy hol megkapja, hol nem...
Kérlek, segíts az információ eljutását azzal, hogy FIGYELMESEN ELOLVASOD a leveleinket, és a csak rád vonatkozó leiratkozási vagy egyéb SZEMÉLYES LINKEK TOVÁBBÍTÁSA NÉLKÜL eljutattod azon barátaidhoz, akik érintettek a programunkban. Ehhez segítségül kiemelt piros sorban jelzem, hogy honnan kell törölnöd az adatokat továbbküldés esetén.
 
 
Üdvözlettel:
Gaál Robert

2012. július 03.



Ezzel a levéllel a magyar ötletgazda igazolja, hogy a kezdetekben jelentős számú kétkedő hangja borzolta a kedélyeket. Jóindulatúan vizsgálva az eseményeket, ekkor még a magyar ügyvédek okos tanácsait gyűjtögette egy csokorba, ezért a jelzett földhivatali anomália orvoslására a levél még nem tartalmazhatott utalásokat.

Gaál Róbert úr védelmére legyen mondva, hogy van egy kiábrándító, ám mégis igen elterjedt ügyvédi gyakorlat. Amikor a kuncsaft felkeresi az ügyvédet, az felméri a leendő ügyféle mennyire fizetőképes. Vállalkozások esetében a vállalkozás várható bevételeivel kalkulál. Amennyiben joghézagot keresgélnek és látszik, hogy a joghézag nyomán a cégnek számottevő bevétele lesz, az ügyvéd mindenképpen elvállalja a megbízást. Ugyanis az előre látható perek, számára a fejőstehenet jelentik. Neki mindegy, hogy vesztes vagy nyertes lesz az ügyfele, az ügyvédi munkadíjat mindenképpen megkapja.

A fenti ügyvédi gyakorlat ismeretében feltételezhető, hogy Gaál Róbert úr jószándékkal indult elképzelései megvalósításába. Joggal hihette, hogy tanácsadói ténylegesen megtalálták a kiskaput, csak még a több szem többet lát elven folyik a szakmai egyeztetés. Jószándéka azért is vélelmezhető, mert önmaga hirdette, hogy egy bukott vállalkozás romjain támadt az ötlete. Egy eleve csaló szándékú ember ilyen információt nem szokott közzétenni.

Azonban az is tény, hogy nagyon hamar megsúgták számára az ügyvédek, hogy ha külföldre viszi a vállalkozását, akkor a nemzetközi jelleg miatt már nem releváns a földhivatali problémakör. Mivel tény, hogy a többi ország jogszabályi környezete eltérő lehet, így nem kizárt az ilyen típusú tulajdonjog szerzés lehetősége sem. Ez a mai napig igaz megállapítás, kérdés, hogy a belépett magyar tagok mennyire vannak ezzel tisztában. Gyakorlatilag ha valaki nem veszi ezt figyelembe és nem megfelelő érvekkel kritizálja a FREN rendszerét, nagyon könnyen egy kártérítési per alanyává válhat.

Telt múlt az idő, és megszületett a magyar szabályozásnak megfelelő marketing előadás anyaga is. Bejegyezték a magyar céget, ami ellen fellépni bárki számára botorság, annak ellenére, hogy a webkonferenciákon elhangzottak alaposan megkérdőjelezhetőek. Tanúk igazolják, hogy a földhivatalok ügyfélszolgálatai szóban nem igazolták vissza a rendszer életképességét, állásfoglalás kérésre buzdították a kérdezősködőket. Ennek ellenére a tulajdonos joggal gondolhatja, hogy a megbízott ügyvédei jó tanácsokat adtak. Korrekt tulajdonosi szemlélettel élve csak azt lehet feltételezni Gaál Róbert úrról, hogy ha mégis bedőlne a magyar vállalat, a létrehozott angol bejegyzésű cég bevételeiből kárpótolni fogja az embereket. Bár önmagában az is egy eldöntendő jogi kérdés, hogy a regisztráció pillanatában kivel szerződött a tag, hiszen a mai napig az angol cég weblapja tartja nyilván a tagokat és ott lehet regisztrálni is.

Az idő haladt tovább és a rendszer matematikai alapjait megvizsgálva többen megkérdőjelezték a hosszú távú fenntarthatóságot. Egyes tagok megijedtek és a pénzüket visszakövetelték. Lásd az idézett blogot http://frentagok.blogspot.hu/2014/01/jogos-felhaborodas.html  Ezekre a támadásokra ha tiszta a cég, ha sáros, akkor is csak egy logikus lépéssel válaszolhatott. A vezetőség, a tulajdonosi kör az általa hitelrontónak ítélt személyeket kizárta, vagy felfüggesztette.

Itt került minden tag csapdahelyzetbe, hiszen a blog tanulsága szerint nagyszámú sértettről van szó, ugyanakkor ha a vállalkozást ért vádak alaptalanok, butaságot követ el, aki kilép. Ennek az a következménye, hogy a tagok 99%-a ugyanúgy csendben marad, mint az eltűnős MLM üzletek többségében. Reménykednek, hogy a vádak alaptalanok és ha még sem, drukkolnak, hogy a befolyt pénzt úgy tudja megforgatni a cégvezetés, hogy hosszú távon "kifehéredjen" a vállalkozás.

Gaál Róbert ötletgazda pedig nem tehet mást, mint fennhangon hirdeti, hogy az üzlete tiszta, hiszen semmilyen hatóság nem lépett fel ellene. Annak eldöntésére, hogy a kétkedőknek van igaza, vagy a tulajdonosoknak, nincs elég információnk, de józan ésszel belátható, hogy ezt lehetetlen is megítélni. Ahogy a cikk írója nem lát bele a könyvelési adatokba, úgy az olvasó sem. Ezért elő kell venni a már jól bevált óvatosság elvét.

Van egy nagyon fontos érv, amit az olvasónak nem szabad figyelmen kívül hagynia. Az semmit nem jelent, ha egy vállalkozás éveken keresztül üzemel. A hatóságok a legritkább esetben lépnek fel önmaguktól. Az általános gyakorlat az, hogy valamilyen személy bejelentésére kezdenek el vizsgálódni. Itt van a kutya elásva, ugyanis a becsapott személyek legtöbbször másoknak ajánlották az üzletet. Ezért az óvatosság elve alapján nem mennek a hatóságokhoz, nehogy azt állapítsa meg az eljáró szerv, hogy a bejelentő önmaga is tevékeny közreműködője volt a csalássorozatnak. Így szinte kizárólag csak azok teszik meg a feljelentést, akik olyan nagy pénzt vesztettek el, hogy megéri a felelősségrevonást is megkockáztatniuk.

Ezért a szerkesztőség tanácsa az, hogy ha valakinek megtetszett a FREN webkonferenciája és gondolkodik a belépésen, kérjen előzetes állásfoglalást a hatóságoktól. Jól jegyezze meg mindenki! Egy jó üzlet és vállalkozás 1 hónap múlva is az marad. A kérdésekre kapott válasz alapján már megfontolt döntést hozhat, hogy regisztráljon vagy sem.

Ahhoz, hogy célirányos kérdéseket tehessen fel a hatóságoknak, először tüzetesen tanulmányozza át a cég hivatalos weblapját. A rajta található elérhetőségeken kérdéseket tehet fel.

A FREN hivatalos honlapja megtalálható itt:
Kattintson ide.

A cikk folytatódik, azonban ez a tartalom csak a bejelentkezett olvasóink részére elérhető!

Regisztráljon itt:

Ha már regisztrált, jelentkezzen be a cikkek olvasásához, köszönjük!



Apa-fia viccek

Lehet valaki megértő, bölcs és okos, de ha nem tud játszópajtása lenni gyermekének, a felnövő fiú menthetetlenül eltávolodik a papájától. Az igazi élethosszig tartó apa-fiú kapcsolat a humoron alapszik.

Férj viccek

A férfiak az önirónia mesterei. Nem véletlen, hogy a jól sikerült vállalati bulik irigyelt sztárjai az erősebb nem képviselői. Melyik az a férfi, aki ne álmodozott volna a hantaboy magatartásból adódó népszerűségről? Tény, hogy a házasságnak is jót tesz, ha a férj néhány bókon kívül is tud örömteli pillanatokat okozni szerelmének.

Állatviccek

Háziállataink viselkedése sokszor megnevettet. Hasunkat csapkodjuk a vicces természetfilmeken, mivel az állatok az emberi tulajdonságok legjobb megtestesítői. Az állatviccek évezredes hagyományokkal rendelkeznek.

Egyház-vallás viccek

A vallásos emberek savanyúak, a legtöbb citromba harapott. Vajon igaz ez az állítás? Koránt sem. Sok vicc érthetetlen minimális bibliaismeret nélkül, mégis könyvtárakat lehetne megtölteni a jobbnál jobb egyházi viccekkel. A szójátékok szellemessége a világi viccírókat is megihlette.


Vállalkozóknak

Oktató csomag

  • AJÁNDÉK!

    Hitelcsapdába esett emberek jogorvoslati lehetőségei 2013
  • 12 hónapos MLMadózás tagság
  • MLM ABC bevezető tankönyv
  • MLM adózás jogszabályi környezete 2012-2013
Kinyit / Összecsuk

Aktuális cikkek

Gyik

Itt olvashatóak az oldallal és a témával kapcsolatos leggyakoribb kérdések és az ezekre adott válaszok!

Hasznos linkek

Fontos jogszabályok

FIGYELMEZTETÉS!

A jogszabályok folyamatosan változnak, ezért bármilyen nem hivatalos állami oldalon eltárolt törvényszöveg hitelessége megkérdőjelezhető.

Kattintson ide:

és használja a 100%-ban megbízható forrást.


Fontos jogszabályok:


  • KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  • Art. 2003. évi . XCII. törvény
  • Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
Kinyit / Összecsuk